Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Befejeződik a HAARP-program

Jó napjuk van az ufó- és az összeesküvéselmélet-hívőknek: nyáron bezárják az alaszkai ionoszférakutató-központot, amely nagy energiájú rádióhullámoknak az ionoszférába küldésével próbáltak minél több információt szerezni annak tulajdonságairól. A HAARP (High Frequency Active Auroral Reseach Program - nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program) túl költségesnek bizonyult, ezért döntöttek leállítása mellett. Amíg működött, rengeteg hasznos információt szállított, de a nem tudományos közvélemény inkább a különféle összeesküvések kapcsán olvashatott róla. Megtudhattuk, hogy alkalmas földrengés előidézésére, tudatmódosításra, a kommunikációs eszközök blokkolására, és még rengeteg mindenre. (Mutatóban itt és itt olvashatunk ilyesmit.)

Bővebben ...

Még mindig nincs meg a rák ellenszere

 

Az interneten böngészve sok "hasznos" tanácsot kaphatunk arról, hogy milyen étrendet kell követnünk a rák megelőzésére. E cikkek színvonaltalanságáról bárki meggyőződhet, elég csak ide, ide és ide kattintani. Mindenféle hivatkozás nélkül tulajdonítanak megelőző hatásokat egyes növényeknek, hivatkoznak szervezetekre, és néhol persze a gyógyszerlobbi ellenérdekeltsége is szóba kerül.

Mintegy egy hónappal ezelőtt a The New York Times oldalán jelent meg az American Associaton for Cancer Research éves találkozójáról szóló tudósítás, melyben beszámoltak arról, hogy több előadás és poszter is foglalkozott az élelmiszerek ilyetén hatásával.

Bővebben ...

Matekzsenivé válhatsz-e, ha fejbevágnak?

Fejsérülés után matekzseni lett egy férfi, Jason Padgett. A sztori nem új, viszont most jelenik meg egy könyve és jól jön egy kis reklám. Vajon mit/kit értenek ma az emberek "zseninek"? Az a gyanúnk, hogy megint egy kifejezés devalválásáról van szó. Nem igazán tűnik úgy, hogy az illető tényleg komoly matematikai képességekkel rendelkezne, legalábbis nincs ennek igazán nyoma az interneten. Az eset persze ettől még érdekes, de a gyanúnk az, a matekzseni kifejezést sikerült egy kicsit értéktelenebbé tenni. Szerintünk matekzseni mondjuk Srínivásza Rámánudzsan volt.

Bővebben ...

A homeopátia új törvényi szabályozása Belgiumban

A héten életbelépett az új törvényi szabályozás a homeopátiáról Belgiumban. A már múlt év júliusában zöld utat kapott törvényjavaslat szerint mostantól csak orvosok, fogorvosok és szülészek alkalmazhatnak homeopátiás kezelést, de ők is csak a megfelelő ráképzés elvégzése esetén. A hatóságok azt remélik, hogy a homeopátiás praktizálás feltételeinek szigorításával javul a páciensek biztonsága és a kiszolgálás minősége.

Bővebben ...

Blogcikksorozat a génmódosításról

Ideje bevallanunk, mi sem vagyunk tökéletesek. Tavaly augusztusban indult az a cikksorozat a Critical Biomass blogon, amely részletesen elemzi a genetikailag módosított szervezetek kedvező hatásait, a GMO-nak az élet különböző területein való hasznosíthatóságát, és csak most figyeltünk fel rá. A tegnap megjelent rész már a 12., és az omega-3 zsírsavakról tudjuk meg, hogy nem kell az összes tengeri halat kifogni ahhoz, hogy elérhető mennyiséghez jussunk. Sikerült ugyanis megoldani, hogy egy növény elegendő mennyiségben termelje ahhoz, hogy a belőle sajtolt olaj a halaknál is nagyobb mennyiségben tartalmazzon ilyen zsírsavakat. Napjainkban, amikor a GMO-ellenes hisztéria hullámai egyre magasabbra csapnak, amikor politikusaink pártállástól függetlenül, agyatlan zombiként mantrázzák, hogy le a GMO-val, amikor az állami szintre emelt ostobaság az új alaptörvénybe is bejuttatta a GMO-mentességet, üdítően hat egy ilyen tudományos alapossággal megírt, mégis közérthető cikksorozat.

Bővebben ...

Vita: A halál nem a vég

Az Intelligence Squared US május 7-én érdekes vitát rendezett arról a kérdésről, hogy a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok szerint igazoltnak tekinthető-e a túlvilág, a halál utáni élet léte vagy sem. Az Intelligence2 számos érdekes kérdésben rendez ilyen vitákat, amelyeknek kötött koreográfiája van. Az Oxford stílusban lebonyolított vitában a pro és kontra oldalt két-két személy képviseli. Először 7-7 perces bevezetőket adnak elő, majd röviden reflektálhatnak egymásra. Ezután a közönség kérdezhet és végül a 2-2 perces záróbeszédek következnek. A közönséget a vita előtt és után is megszavaztatják és az az oldal győz, amelyik nagyobb számban tudta növelni támogatottságát.

Bővebben ...

Új sorozat a táplálkozás alapkérdéseiről

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan jelentek meg újabb és újabb, gyakran egymásnak gyökeresen ellentmondó diéták, amelyek ideálisként hirdették-hirdetik magukat, azonban egy területen mindannyian hasonlók: a tudományos alapokat szinte teljesen nélkülözik. A különböző étrendekről szóló cikkek, könyvek jobb esetben sem mennek tovább a felszínes általánosításoknál, de sajnos gyakran találkozunk hajmeresztő áltudományos megállapításokkal.

Bővebben ...

14 milliárd év bő 4 percben

Több alkalommal tudósítottunk a Kozmosz című tv-sorozatról. Ehhez kapcsolódóan mindenképp érdemes megtekinteni egy, a Nature által közzétett  szimulációt, mely 12 millió évvel az ősrobbanás után kezdődik. A minden eddiginél pontosabb modellt a Massachusetts Institute of Technology munkatársai készítették. Nemcsak a látható, hanem a sötét anyag modellezését is elkészítették, és hitelesen sikerült modellezni a galaxisok keletkezését is. A szimuláció készítéséről az alábbi helyen olvashatunk magyarul (itt a videó is megtekinthető): Elkészült az univerzum legpontosabb szimulációja

A meggyőzés művészete, Halálközeli élmények - előadások a Vírus Pszicho Est keretében

Ezúttal két előadást ajánlunk, amelyek május 7-én, 20 órakor kezdődnek a Kolor bárban (1075 Bp, Király u. 13.):

Mi történik velünk, ha meghalunk? A halál végleges megsemmisülés, vagy létünk valamilyen formában folytatódik? Egyáltalán: mit jelent az, hogy meghalni? Dr. Pilling János a klinikai halálból visszatért emberek tapasztalatait a tudomány tükrében mutatja be. Györffy Kingától pedig megtudhatjuk, mit tanulhatunk Al Pacino-tól a retorikáról, mi a titka a motiváló előadásnak és a lebilincselő történetmesélésnek.

Bővebben ...

Szemben az egészség: az íriszdiagnosztika egy nagy kamu

Boldogkői Zsolt újabb cikke az alternatív medicina egyik ágáról, az íriszdiagnosztikáról: Szemben az egészség: az íriszdiagnosztika egy nagy kamu. Az íriszdiagnosztika (más néven iridológia) elméleti alapját az az elgondolás képezi, hogy a szemünk szivárványhártyájának (írisz) felületén az egész test leképeződik, magyarán az írisz egy kis szeglete a szívünknek felel meg, egy másik a májunknak, a harmadik a tüdőnknek, és így tovább. Sőt, az alternatív orvoslás e fura ága ennél is tovább megy, s azt állítja, hogy a színeződésbeli mintázatok alapján a szemből kiolvashatóak az egyes szervek betegségei, mi több, az ezekre való hajlam is.

Chemtrailnek nézett aerodinamikai kondenzcsík - megint

Megint terjed egy tuti bizonyíték arra, hogy mérgekkel permeteznek minket. "Így bukott le a pilóta, aki landoláskor nem kapcsolta ki a Chemtrail-t! – videó!" - írja a Hir.ma portál. Jellemző, hogy az eredeti (?) Youtube video semmit nem ír arról, hogy hol, milyen meteorológiai körülmények között rögzítették a videót, ott is csak a szenzációhajhász cím olvasható: "BUSTED Pilot Forgets To Turn Off CHEMTRAILS while landing". Gyanítható, hogy ez az eredeti cím polgárpukkasztás volt és tulajdonképpen gúnyolódott az összeesküvéselmélet-hívőkön. Ennek ellenére sokan komolyan vették.

Bővebben ...

Még mindig nincs meg a rák ellenszere - bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal 21 000 000 Ft-ra bírságolta a MAX-IMMUN Rák- és Immunkutató Kft-t, mert jogszerűtlen módon népszerűsítette a különböző gombakivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítőit, bizonyítatlan állításaival hosszú időn keresztül megtévesztve betegségük miatt különösen sérülékeny embereket.

Bővebben ...

Az Immunizáció Világhete

Ma van az Immunizáció Világhetének első napja. A WHO adatai szerint évente 2 és 3 millió halálesetet előznek meg a vakcinák, megvédve a gyermekeket a régiókban már szinte csak hírből ismert gyermekbetegségektől, mint a torokgyík, tetanusz, gyermekbénulás, himlő. Elsősorban a fejletlenebb országokban még mindig 22.6 millió gyermek nem kapja meg a legszükségesebb vakcinákat. A WHO elsősorban ezen régiók fele fordítja figyelmét a "Immunizációval egy egészségesebb jövőért: tudás, ellenőrzés, védelem" ("Immunize for a healthy future: Know, Check, Protect") szlogenű idei kampányával, amelyet különböző nyelveken letölthető és kinyomtatható plakátok is segítenek. A WHO Európai szervezete "Felkészült vagy?" ("Are you up-to-date?") szlogennel folytatja a kampányt, amely itt már két napja megkezdődött.

Bővebben ...

Jenny McCarthy: I am not anti-vaccine

Érződik a világ fejlett országaiban, hogy amint a régen elfeledett gyermekbetegségek újra felbukkannak – részben* az antivakcinációs mozgalmak hatására csökkent oltási kedv miatt – a tudományellenes mozgalmak támogatottsága csökken. Az "antivax" mozgalom amerikai ikonja Jenny McCarthy – modell, TV műsorvezető, színész – a napokban így nyilatkozott: "Nem vagyok oltásellenes. Ez nem egy most felvett új álláspontom. Évekig ismételten kinyilatkoztam, hogy én valójában oltáshívő vagyok és hibásan kategorizáltak vakcináció-ellenesnek".

Bővebben ...

Nessie vagy egy hajó?

Két hónapja még arról írtak, hogy elpusztult a Loch Ness-i szörny, a napokban pedig újból felfedezni vélték. Több hírforrás beszámolt róla, hogy az Apple Map térképen megtalálták Nessie nyomát a tó vizében. A bizonyíték az, hogy "ez nem lehet egy motorcsónak, vagy hajó nyoma". Ebből arra következtetni, hogy akkor ez a szörny, tipikus érvelési (logikai) hiba. Először is hogyan lehetünk benne olyan biztosak, hogy nem lehet ilyen egy kishajó nyoma, másrészt honnan tudjuk, hogy Nessi hullámainak pont ilyeneknek kell lenniük?

Bővebben ...

A Föld napja - IV. Tudományfesztivál április 24-25-én

Idén 4. alkalommal kerül megrendezésre a természettudományokat népszerűsítő Tudományfesztivál, többek között a közeli, április 22-ei Föld napját felidéző rendezvényekkel. Az eseményen több hazai egyetem és kutatóintézet kínál választékos programokat az egész családnak (ebből a szempontból szerencsésebb lett volna hétvégén rendezni a fesztivált). Többek között számos interaktív kísérlet, a biotechnológia történetének mozzanatai, ökológiai ismeretterjesztés, mobil megújuló energia tanösvény várja az érdeklődőket. A tudományfesztivál helyszínei a Magyar Nemzeti Múzeum kertje, a múzeum épülete és a közeli Kossuth Klub lesznek.

Bővebben ...

Loch Ness-i szörny - újratöltve

 

A Loch Ness-i szörnynek rengeteg rajongója van, sőt saját honlapon is csodálhatjuk. Ahhoz képest, hogy még a létezése sem bizonyított, kifejezetten szép teljesítmény. Persze ne feledjük: a környéknek kifejezetten jól jövedelmez a tó iránti érdeklődés.

Ennek fényében nem meglepő, hogy megint lefotózták a szörnyet. Bár az állandóan akadékoskodó szkeptikusok azt mondják, egyszerűen egy hajó által keltett hullámról van szó, lássuk be - igazuk van!

Bővebben ...

Homeopátia-dózis szerdán

Ma van a Homeopátia Figyelemfelkeltő Hetének utolsó napja. A homeopaták nem tettek ki magukért, de mi igyekeztünk minél több információt nyújtani az elmúlt hét napban Aki mégis lemaradt, annak itt egy linkgyűjtemény...

Bővebben ...

Érvelési hibák gyűjteménye

Aki áltudományokkal foglalkozik, nagyon gyakran fut bele hamis érvelésbe: nemcsak az adott elméletet, terméket, szolgáltatást propagálják valótlan állításokkal, hanem az érvek helyett rendszeresen találkozunk személyeskedéssel, a népszerűségre való hivatkozással, anekdotikus esetekkel, a cáfoló bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával. Mivel a kutatók (és a szkeptikusok) is emberek, időnként előfordul, hogy egy sarlatánság vagy annak képviselőjével szemben a tudomány, a józan ész képviselői is hasonló hangnemet ütnek meg, aláásva ezzel saját állításuk hitelét.

Bővebben ...

Homeopátia-dózis kedden

Antony Campbell 1998-as nyugalombavonulásáig a Királyi Londoni Homeopátia Kórház (Royal London Homeopathic Hospital, ma The Royal London Hospital for Integrated Medicine) konzultáns orvosa, ezenkívül a Homeopathy (eredeti nevén British Homeopathic Journal) szaklap szerkesztője volt. 30 éves alternatív medicina tapasztalattal 2005-ben megírta többek között a Homeopathy in Perspective című könyvet, melynek felújított kiadása a múlt év végén jelent meg. Bár Campbell úgy gondolja, hogy a homeopátiának van jövője ("Szeresd vagy gyűlöld, a homeopátia maradni fog velünk" - fogalmazza meg könyve utolsó mondatában), az a meglátása, hogy a bizonyítékok összességét tekintve a homeopátia csak a nem specifikus hatások, azaz a placébó révén működik. A hatóanyag, a hígítás és potenciálás (rázás) csak annyiban fontos, amennyiben a "színházhoz" hozzájárul.

Bővebben ...

Homeopátia-dózis hétfőn

Az ausztrál egészségügyi hatóság (National Health and Medical Research Council, NHMRC) múlt szerdán két nagyon fontos dokumentumot tett közzé: Hogyan kommunikáljunk a pácienseinkkel a komplementer medicináról - útmutató klinikusoknak és Az NHMRC előzetes összefoglalója a homeopátia bizonyítékairól. Az utóbbi dokumentáció végkövetkeztetése: "Az NHMRC konklúziója az, hogy a humán kutatások által rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazolják azt, hogy a homeopátia hatékony módszer lenne a megvizsgált egészségi állapotok kezelésére".

Bővebben ...

Kossuth leplezte le a Habsburgok finnugor-ármányát?

Korábban tudósítottunk arról a két blogcikkről, melyek általában a nyelvrokonság, és közelebbről a magyar nyelv rokonságát tárgyalták. Ugyanazon a helyen, nem a sorozat részeként, de ahhoz kapcsolódva megjelent egy cikk, mely a mélymagyar szubkultúrában töretlenül népszerű összeesküvés-elmélet, a Habsburgok által kitalált finnugor nyelvrokonság "elméletének" keletkezését vizsgálja. (Az idézőjel nem véletlen: szerencsésebb lett volna a rögeszme kifejezés használata...)

Bővebben ...

Homeopátia-dózis szombaton

Úgy tűnik, a magyar homeopaták nem igazán szeretnék, ha a figyelem előterébe kerülnének. Mintha bojkottálnák saját nemzetközi kampányukat, a Homeopátia Figyelemfelkeltő Hetét. Nem baj, tőlünk beszerezhető a szombati homeopátiás dózis! Ugye már hallottak arról a nem igazolt elméletről, hogy az ultrahígítású homeopátiás szerekben, amelyekben már egyetlem atom sincs az eredeti hatóanyagból, a víz memóriája őrizné meg a hatóanyag "információját"? Ez önmagában is elég valószínűtlen, de azért is lényegtelen, mert a homeopátiás szerek zömét nálunk cukorgolyócskák formájában forgalmazzák. Azokat fröcskölik meg a "memóriát tartalmazó" vízzel. Akkor most a cukorgolyócskák memóriájáról kellene elmélkednünk? Nem biztos...

Bővebben ...

További cikkeink...

  1. Homeopátia-dózis pénteken
  2. Folytatódik a nyelvrokonságról szóló cikksorozat
  3. A homeopátia figyelemfelkeltő hete
  4. Tamiflu botrány
  5. Visszaélés az OÉTI logójával
  6. Világvége négy lépésben
  7. Interjú Neil deGrasse Tysonnal, az új Kozmosz sorozat műsorvezetőjével
  8. Hogyan állapítható meg két nyelv rokonsága?
  9. Ne higgy a szemnek!
  10. Ejtőernyős és meteor - valóság vagy hamisítvány?
  11. Immár bizonyos: a kardfogú tigrisek és az emberek egyidőben éltek
  12. Rezsicsökkentés házilag - vagy legalább szép zöld a fénye...
  13. Minő malaszt: fogyassz melaszt! (?)
  14. Poe törvénye
  15. Tények tíz állandóan felbukkanó rák-mítoszról
  16. Megint nem találták meg Attila sírját
  17. Az eltűnő tinta legendája
  18. Probléma a homeopátiás szerekkel megint az USA-ban is
  19. A Wikipedia-alapító beszólt a holisztikus gyógyítóknak
  20. Amit a böjtről érdemes tudni
  21. Az ezoterikus gondolkodásról: egy volt szélsőjobbos diák emlékezik
  22. Kozmosz - az élet folyói
  23. GVH büntetés az Oscillococcinum gyártójának
  24. Néhány kérdés az eltűnt utasszállítóról
  25. Tíz év fogyókúrás könyvért
  26. Siralmas PISA-eredmények
  27. Az ősi gravitációs hullámok nyomában
  28. Megint a füstöt nézték chemtrailnek
  29. Hibás érvek, hasztalan diéták
  30. Hogy keressünk eltűnt repülőgépet
  31. Petőfi Barguzinban?
  32. Interjú Carl Sagan özvegyével
  33. Pálcás vízkeresők Kaliforniában
  34. Az új Kozmosz-sorozat londoni világpremierje
  35. Mi kell a világvégéhez? És mennyi az esélye?
  36. Részsiker az ausztrál antivakcinációs szervezet ellen
  37. Újabb átverés: a Protexin IBS Florea
  38. Őshonos magyar gének?
  39. Végstádiumban lévő betegek - jog a kipróbáláshoz?
  40. COSMOS - Neil deGrasse Tysonnal
  41. Gyanús weboldal felboncolva - Fuel Shark
  42. Még egyet lép a PloS One
  43. GVH bírság a Viva Natura World Kft-nek
  44. Nem az anyatejtől okosabbak a gerekek
  45. 12 év rabszolgaság - mennyire hiteles?
  46. A kisgyermeked tud olvasni? Nem igazán!
  47. Gyerek három szülőtől?
  48. Az egyiptomi hadsereg varázspálcával gyógyítana
  49. Akik tényleg a rokonaink lehetnek
  50. Vegyünk-e víztisztítót?
  51. Egy újabb fogyasztáscsökkentő csodaeszköz - és a rideg valóság
  52. Iskolában tanult tévhitek nyomában
  53. Állami és EU-s pénzek áltudományra
  54. A paleolit étrend egy dietetikus szemével
  55. Mit is ünnepelnek?
  56. Darwin-nap
  57. Az év első Science Meetupja
  58. A génmérnökségről a Klubrádióban
  59. 15 éve szivárgott ki az Ék stratégia
  60. Tényleg - történelmi téveszméket cáfoló honlap
  61. Török-magyar nyelvrokonság az állami rádióban
  62. Ködpiszkáló - gyógynövényekről, gyógyszerekről, étrend-kiegészítőkrőll
  63. Még sincs "arzénalapú" életforma?
  64. Kiosztották "Az év ismeretterjesztő tudósa" díjat
  65. Az elpusztíthatatlan adatok legendájáról
  66. ET koponyája Peruból
  67. Korán temetik a Power Balance céget?
  68. Ben Goldacre előadása a TED-en: Harc a rossz tudomány ellen
  69. NőStények - nőknek (is) nem butaságról
  70. Fehér Ház: Ufók márpedig nincsenek
  71. Újabb UFO-rejtélyre derült fény
  72. 42 éve indult a "szkeptikus" rajzfilmsorozat a Scooby-Doo
  73. Hamis karkötőkre csapott le a hatóság
  74. A NASA tolla és az oroszok ceruzája
  75. Visszatekintés a 9.11 esemény utáni napokra
  76. A hatezer éves a magyar írásbeliség és az írástudatlan Európa
  77. Antibiotikumok helyett homeopátia? Rossz válasz egy valódi problémára
  78. A hiszékenység vámszedői - Kit gazdagítanak a telejósdák?
  79. A Burgess-pala lényeinek felfedezése
  80. Átfogó amerikai tanulmány a védőoltások mellékhatásairól
  81. Faraday nagy felfedezése 180 évvel ezelőtt
  82. Ma se láttunk két holdat
  83. Bigfoot születésnapja
  84. Az utolsó űrsikló indulás
  85. A "Szkeptikus film" vetítése ma a Filmszemlén
  86. A finnugor „elmélet” és a finnugorellenes „elméletek”
  87. 90 év égen és földön
  88. A perdöntő ufóbizonyíték
  89. Nem tanítják a finnugor rokonságot Finnországban?
  90. Hiper-szuper telehold március 19-én
  91. Science Meetup tudományról és áltudományról
  92. Baktériumok az űrből?
  93. Látóval keresi a csaló jóst
  94. Nálunk is rászáll az adóhatóság az ezoterikusokra (is)
  95. Megtalálták Atlantiszt - megint
  96. Három valami NEM robog a Föld fele
  97. A pomázi Ősbuda és egyéb pilisi mondák nyomában
  98. Börtönbüntetés be nem teljesült jóslatért
  99. Új cikk a Szkeptikus Blogon: Válasz homeopatáknak
  100. Élő közvetítés a 10:23 "túladagolás" akcióról